head

Kávé terhesség alatt: valóban árthat a babának?

terhes nő
Úgy tűnik, nem biztonságos a kávé terhesség alatt, ám a tanulmányok alapján készült cikk ellentmondásos volt
Bahidszky Suren Bahidszky Suren
Újságíró
Téma: Életmód

Egy jelentés szerint a terhes nők számára nincs biztonságos mennyiségű koffein, ami ellentmondásban áll a nemzetközi egészségügyi iránymutatásokkal.  Úgy tűnik, nem biztonságos a kávé terhesség alatt, ám a tanulmányok alapján készült cikk ellentmondásos volt, és a szakértők az állításokat riasztónak írták le.

Kutatók 20 éven át készült 48 tanulmány áttekintése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy még a minimális koffeinbevitel is növeli a vetélés, halva születés vagy alacsony születési súly kockázatát. Szerintük ezért inkább kerülendő a kávé terhesség alatt.

Miután áttekintették a 48, koffeinfogyasztással és terhességgel kapcsolatos jelenlegi tanulmányt, a kutatók úgy vélik, a terhes nőknek kerülniük kell a koffeint. Bár ártalmas lehet, kihangsúlyozandó, hogy összefüggést találtak, nem pedig közvetlen kapcsolatot.

A koffein negatívan befolyásolhatja a magzatot a terhesség alatt

A BMJ Evidence-Based Medicine folyóiratban megjelent 48, az utóbbi 20 évben készült tanulmány áttekintése után kutatók azt javasolják a terhes nőknek, hogy kerüljék a kávét és más koffeintartalmú termékeket a lehető legbiztonságosabb várandósság érdekében. A koffein hirtelen megemeli a vérnyomást és a pulzust, amelyek negatívan befolyásolhatják a magzatot a terhesség alatt. Az izlandi Reykjavik Egyetem kutatói 37 megfigyelési tanulmány adatait vizsgálták meg, amelyeket 2000 után publikáltak, valamint 11 cikket, amelyeket 1998 után tettek közzé. A meglévő eredmények áttekintése után megállapították, hogy a koffeinfogyasztás bármilyen szintje növeli a terhes nőknél a vetélés, valamint a halvaszületés és alacsony születési súly kockázatát. Ezek az eredmények ellentétesek az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban létező hivatalos ajánlásokkal, amelyek szerint a terhes nők mérsékelt mennyiségű koffeint fogyaszthatnak. Körülbelül két csésze kávénak megfelelő adagot biztonságosnak tekintenek. A kutatók szerint a meglévő irányelveket „radikálisan felül kell vizsgálni” az eredmények fényében, mert kiderült, bajt okozhat a kávé terhesség alatt.

Tilos a kávé terhesen?

Az egyik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a koffeint fogyasztó terhes nőknél egyharmadával nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő vetélésnek, mint azoknál, akik nem fogyasztanak koffeint. A halva születés vagy a vetélés után 2 héttel végzett öt vizsgálat közül négy úgy találta, hogy a koffein ötszörösére növeli a kockázatot azoknál a nőknél, akik nagy mennyiségű koffeint fogyasztanak. Az is kiderült, hogy a koffeinfogyasztás hozzájárul az alacsony születési súly kockázatához.

A kutatók megfigyeléses vizsgálatokra támaszkodtak, amelyek torz eredményekhez vezethetnek, ha egy vizsgálat résztvevője téves információkról számol be, de az életmód tényezők, mint például a dohányzás és az étrend szintén szerepet játszottak az eredmények alakulásában.

Körülbelül öt órát vesz igénybe, amíg a koffeinszint a vérben felére csökken, majd a szint ezután fokozatosan alacsonyabb lesz, ám a terhesség alatt ezt sokkal tovább tart. Jack James professzor, az izlandi Reykjavik Egyetem tanulmányának szerzője megjegyzi, hogy a terhesség 38. hetére 18 órát is igénybe vehet, amíg a koffeinszint a felére csökken. A koffein felgyorsíthatja a magzat szívverését és agyi vérkeringését.

„A koffeint fogyasztó anyák újszülött csecsemőinél koffein-elvonási tünetek tapasztalhatók, ideértve az alvászavart, hányást, szabálytalan szívverést, a légzés gyakoriságát, valamint a finom remegést”- hívta fel a figyelmet Jack James professzor. 

A legtöbb orvos szerint mérsékelt mennyiségű koffein biztonságos

A különféle országok egészségügyi szervezeteinek ajánlásai szerint a nők biztonságosan fogyaszthatnak mérsékelt mennyiségű koffeint terhesség alatt. Az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati ​​Kollégium azt javasolja, hogy a várandós nők naponta kevesebb, mint 200 mg-ot fogyasszanak, ami két csésze kávéval egyenlő. Az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szervezete ugyanezt tanácsolja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt mondja, hogy azok a terhes nők, akik általában napi 300 mg koffeint visznek be a szervezetükbe, csökkentsék a mennyiséget. Fontos, hogy a koffein nemcsak kávéból származhat, hanem csokoládéból, üdítőitalokból és gyógyszerekből. Az egészségügyi szakértők szerint az állapotos nőknek tisztában kell lenniük azzal, mit esznek és isznak.

Bár a tanulmány egyesek szerint túloz, korábbi állatkísérletek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy születési rendellenesség és koraszülöttség lehet az eredménye a koffeinfogyasztásnak, és nő a vetélés kockázata. A kávé tehát, mint serkentőszer, a babavárás idején inkább kerülendő, de ha ez nem lehetséges, javasolt a mérsékelt koffeinfogyasztás. Szintén nem ajánlott az energiaital és kóla terhesség alatt, ám a kismamaétrend része lehet a koffeinmentes kávé.

Forrás:

https://www.telegraph.co.uk/news/2020/08/24/no-amount-caffeine-safe-pregnant-women-experts-call-radical/

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!