head

Endometriózis: nem kell kínok között élni, középpontban a korai felismerés

Az endometriózis rendkívül fájdalmas betegség
Az endometriózis rendkívül fájdalmas betegség
Dr. Hegedűs Zoltán Dr. Hegedűs Zoltán
Szülész-nőgyógyász
Téma: Életmód

Mindenekelőtt szögezzük le: az endometriózis nem rosszindulatú daganat és nem fertőző. Ugyanakkor nagyon erős, akár éveken át tartó fájdalommal járhat, ráadásul, ha elhanyagolják, súlyos szövődményeket okozhat. A korai felismeréssel, és az így időben megkezdett kezeléssel azonban megelőzhetjük a súlyosabb panaszok kialakulását.

Európában több, mint 16 millió nőt érint az endometriózis, a betegség nagyobb eséllyel alakul ki a gyermektelenek, és azok körében, akiknek közeli felmenői szintén ebben a korban szenvedtek, vagy szenvednek.

Mi az endometriózis?

Arról van szó, hogy a méhnyálkahártya (endometrium) sejtjei a méhen kívül megtapadnak, és gócokat alkotnak. Amikor ez a petefészken történik, csokoládécisztáról beszélünk. Az endometriózis ezen kívül gyakran fordul elő a petevezetékben, a bélrendszerben, a méhet tartó szalagokon, a hashártyán, a húgyhólyagon és az alhas más régióiban. Eljuthat a hüvelybe, a tüdőbe, a szívbe és az agyba is, megtámadhatja a műtéti hegeket.

Az endometriózis oka, hogy endometriális sejtek, a menstruáció alatt visszafolynak, majd a petevezetéken keresztül eljutnak a hasüregbe, ahol szaporodásnak indulnak. Egy másik magyarázat szerint a betegség hátterében az áll, hogy a magzati korban a sejtek a normálistól eltérően oszlanak el a gyermek testében, ami a későbbiekben az endometriózis kialakulásához vezet.

Miért okoz gondot?

Amikor a méhnyálkahártya sejtjei rossz helyre kerülnek, könnyen krónikus gyulladást válthatnak ki – ez szinte mindig meg is történik. A másik probléma, hogy ezek a szövetdarabok, szövetcsomók endometriómákat képeznek, amik könnyen megrepednek, szivárogni kezd belőlük a vér, ez pedig erős fájdalmat okoz.

via GIPHY

A kóros szövetcsomók az érintett szervek működését is megzavarhatják, ha a petevezetéken tapadnak meg, sok esetben miattuk alakul ki meddőség. Olyannyira, hogy egyes felmérések szerint minden negyedik nő az endometriózis következtében nem esik teherbe.

Mivel a méhnyálkahártya szövetek bárhol is legyenek, ugyanúgy reagálnak a hormonális változásokra, ezért az endometrium szövetcsomók a menstruációs ciklusnak megfelelően megvastagodnak, vérezhetnek és görcsöket válthatnak ki.

Nincs értelme halogatni a kivizsgálást

Amikor a betegek először szembesülnek a szöveti duzzanattal, a csomókkal, hajlamosak a legrosszabbra gondolni. Pedig, bármennyire is rejtélyes betegség, az endometriózis nem rosszindulatú, ahogyan elkapni sem lehet. Azt viszont meg kell említeni, hogy jelenléte növelheti a petefészekrák kockázatát. Erre a megállapításra jutottak görög kutatók is, akik több kohorsz és eset-kontroll vizsgálatot elemeztek. A legtöbb tanulmány kapcsolatot talált az endometriózis és a petefészekrák között, ugyanakkor az adatok még nem indokolják a klinikai gyakorlat megváltoztatását.

Mivel sokáig nagyon keveset tudott róla az orvostudomány, ezért gyakran előfordul, hogy csak akkor gondolnak az endometriózisra, amikor már szinte minden más betegséget kizártak. Ez pedig általában hosszú időt vesz igénybe, addig a fájdalmak és a különböző kísérő tünetek hatására a beteg életminősége nagymértékben leromlik. Riasztó adat, hogy bár a tinédzserkori alhasi fájdalmak legalább negyede az endometriózista vezethető vissza, a betegséget csak átlagosan nyolc évvel később kezdik célzottan kezelni.

Mik a leggyakoribb tünetek?

Mindenekelőtt, ne feledjük, hogy a legjobb kezelés a megelőzés, ezért ajánlott évente elmenni nőgyógyászati szűrésre, ahol elvégzik a képalkotó- és szövettani vizsgálatokat. Az endometriózis diagnosztizálása azért is lényeges, hogy megbizonyosodjunk, nem ráktól szenvedünk.

Léteznek ugyanakkor olyan jelek, tünetek, amik figyelmeztetnek a betegségre. Sajnos, főleg a kezdeti stádiumban, ezek nem egyértelműek, ezért gondolnak kevesen ilyenkor az endometriózisra. A helyes reakció éppen ezért az, hogy a következő panaszok esetén, főleg, ha krónikussá válnak, gondoljunk erre a betegségre, és forduljunk mielőbb szakemberhez.  

  • erős vérzéssel kísért, görcsös, szabálytalan menstruáció,
  • fájdalmas közösülés, ami vérzéssel is járhat,
  • IBS-re jellemző tünetek, gyakori hasmenés, székrekedés, vagy ezek váltakozása,
  • puffadás,
  • fájdalmas széklet- és/vagy vizeletürítés,
  • húgyúti gyulladások,
  • irritált nem szervek,
  • indokolatlan fáradékonyság és rossz közérzet.

Mindezektől független a jelentős, sokszor kínzó fájdalom, ami eleinte elsősorban a menstruáció idejére korlátozódik. Később viszont már az ovulációtól kezdve jelen van, sőt, akár állandósulhat is.

Hogyan kezelhető?

Az endometriózis gyógyszeres kezelésére rendszerint a műtét után kerül sor, de önmagában is alkalmazható

Az endometriózis kezelése több eredménnyel is járhat: ezek a betegség előrehaladásának megszüntetése, a továbbterjedés megakadályozása, illetve a panaszok enyhítése. Gyakori az endometriózis műtét, ami laparoszkópos, tehát csupán minimális sebet ejtő kulcslyukműtét. Ennek során eltávolítják a csomókat, szétválasztják az összenövéseket, ami nemcsak a fájdalmat szünteti meg, hanem a teherbeesés esélyét is javítja. Tudni kell, hogy a műtét nem mindig jelent végleges megoldást, az endometriózis az esetek felénél visszatér.

A terápia része a hormontartalmú fogamzásgátlók szedése, illetve injekciók alkalmazása, amivel akadályozható a peteérés, ezzel a rossz helyen lévő méhnyálkahártya gócok visszafejlődhetnek. Gyógyszeres kezelésre rendszerint a műtét után kerül sor, de önmagában is alkalmazható. 

Életmód tanácsok

Bár sem a stressz, sem a legyengült immunrendszer nem befolyásolja az endometriózis kialakulását, a tüneteket mindkét állapot felerősítheti. Ezért lényeges, hogy a betegség aktív és passzív szakaszában is (tehát, amikor a panaszok nem jelentkeznek) gondoskodjunk immunrendszerünk egészségéről, valamint kerüljük a stresszhelyzeteket.

Táplálkozzunk egészségesen, kerüljük a szénsavas italokat, a koffeint, az alkoholt, a fehér cukrot, a fehér lisztet és különösen az adalékanyagokban gazdag élelmiszereket, mert ezek felerősíthetik a gyulladást és a fájdalmakat. A premenstruációs időszakban és a menstruáció alatt semmiképpen ne fogyasszuk ezeket.

Együnk viszont bőségesen Omega-3 zsírsavakat tartalmazó ételeket, heringet, lazacot, lenolajat, valamint izomlazító magnéziumban gazdag táplálékokat. Segítségükkel oldhatjuk a méh- és bélgörcsöket.

Aludjunk eleget, ha nehezen merülünk álomba, lefekvés előtt kortyoljunk el egy pohárnyi mézfű, kamilla vagy valeriána teát. Mozogjunk minden nap legalább fél órát intenzíven, az ilyenkor felszabaduló endorfinnak fájdalomcsillapító hatása is van.

Források:

https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4286968
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmedhealth/PMH0072687
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1790744

 

 

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!