head

Crohn-betegség és kezelése: hogy segíthetnek a probiotikumok?

A Cohn-betegség egyszerre több bélszakaszon jelentkezik
A Cohn-betegség egyszerre több bélszakaszon jelentkezik
Bahidszky Suren Bahidszky Suren
Újságíró
Téma: Emésztés

Ezerből két ember szenved Crohn-betegségben, ami legtöbbször fiatal felnőttkorban alakul ki, de gyerekeknél is előfordulhat. A Crohn-betegség a bélrendszer krónikus, és jelentős gyulladása. Egyelőre nem gyógyítható, a létező terápiák csak a tüneteiket enyhítik.

Mi a Crohn-betegség?

A Crohn-betegséget a amit a civilizációs betegségek közé sorolhatunk, mivel javarészt csak a fejlett országokban jelenik meg. Általában a vékonybél alsó szakaszát és a vastagbelet érinti, de a bélrendszerben bárhol jelentkezhet a Crohn-betegség. Ez a fajta krónikus gyulladás a nyálkahártyán kívül a bélfalat is érinti, ami fekélyessé válhat. A Crohn-betegség egy időben a bélrendszer több szakaszán is megjelenhet, a tünetek pedig rendszerint rosszabbodnak az újbóli fellángolás során.

Crohn-betegség tünetei

Az elváltozás legjellemzőbb tünete a folyamatosan fennálló híg széklet, ami alhasi görccsel párosul. Olykor olyan erősen jelentkezik, hogy a vakbélgyulladásra emlékeztet.  Mivel szűnni nem akar a hasmenés, ráadásul a nyálkahártyák is gyulladtak, ne szívódnak fel a tápanyagok. Ez vérszegénységhez és tápanyag felszívódási zavarhoz vezet, aminek egyenes következményes bizonyos hiányállapotok megjelenése. Az immunrendszer is érintett, legyengül, fáradtság és étvágytalanság jelentkezik, illetve láz. Nem ritka a végbélrepedés, illetve a végbéltályog megjelenése. Ritkább esetben a Crohn-betegség krónikus ízületi fájdalommal, étvágytalansággal és indokolatlan fogyással párosulhat.

Crohn-betegség szövődményei

A Crohn-betegség egyik legsúlyosabb következménye a vastagbél szűkülete vagy teljes elzáródása, amit a folyamatos gyulladás idéz elő. Ilyenkor a széklet csak részlegesen ürül, ezért a szervezetben felgyülemlenek a mérgek, és hosszabb távon nem csak az érintett bélszakaszban fejtik ki káros hatásaikat, hanem az összes szerv működésére károsan hatnak. Teljes elzáródás esetén megjelenik az orvosi ellátást igénylő állandó hányinger, a csillapíthatatlan hányási rohamok és a magas láz. A Crohn-betegség tünetei között igen gyakoriak a perforációk, amelyeket a végbélsipolyok okoznak, és komoly vérzéshez vezethetnek

Crohn-betegség okai

Egyelőre nincs egyértelmű magyarázat arra, hogy mi áll a betegség hátterében. Az bizonyos, hogy családi halmozódás megfigyelhető, akinek a felmenői között már megjelent a betegség, húsz százalékos valószínűséggel szintén szenvedő alanya lesz. Egyes megközelítések szerint autoimmun folyamat eredménye. Nincs viszont köze a mentális zavarokhoz, és az sem igaz, hogy a Crohn- betegség fertőző, ugyanakkor kórokozók szerepet kaphatnak a megjelenésében. Erre találtak bizonyítékokat a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik a bélflórában megtalálható, proteobacteria baktériumok egyik alfaját hozták kapcsolatba a Crohn-betegséggel. Ennek megfelelően, ha a bélflóra összetételét sikerül úgy megváltoztatni, hogy ezeknek a baktériumoknak a száma jelentősen csökkenjen, a betegség kockázata is mérséklődni fog.

Crohn-betegség gyógyítása természetesen

A Science Translational Medicine szaklapban megjelent tanulmány szerint, a Crohn-betegség hátterében a proteobacteria állhat. Ez a baktérium nagy mennyiségben termeli az ureáz enzimet, amely az ureát (karbamid) szándioxidra és ammóniára bontja. Az ammónia, illetve az ebből, szintén baktériumok közvetítésével képződő ammóniasav hatására, beindul a betegségre jellemző, gyulladásos válasz a bélrendszer nyálkahártyájában, miközben a bélflóra egyensúlya is felbomlik. Ha tehát, sikerül a bélflóra összetételét úgy megváltozatni, hogy az ammóniát termelő baktériumok aránya sokkal kisebb legyen, jó eséllyel a Crohn-betegség kezelése is egyszerűbbé válhat.

Kísérleti bizonyítékok

Dr. Gary D. Wu és munkatársai először kilencven, Crohn-betegségben szenvedő páciens és huszonhat egészséges gyermek székletmintáját hasonlították össze.

Kiderült, hogy a betegcsoport mintáiban lényegesen magasabb volt a proteobaktériumok és a baktériumokhoz köthető, a fehérjék lebontásakor zajló nitrogén-anyagcsere során képződő aminosavak mennyisége. Ennek ismeretében a kutatók további egérkísérleteket végeztek, hogy nyomon kövessék a nitrogén-anyagcserével összefüggő bélelváltozásokat. Az állatok bélflóráját „kitisztították”, majd ureáz-negatív és ureáz-pozitív Escherichia coli baktériumokat juttattak a szervezetükbe. Az ureáz-negatív baktérium hatására nem alakult ki diszbiózis (azaz nem borult fel a bélflóra egyensúlya), az ureáz-pozitív Escherichia colival kezelt egereknél viszont végbement a folyamat, sőt, a vastagbélgyulladás is súlyosbodott.

Az egérkísérleteket követően embereken is kipróbálták ugyanezt a módszert, ennek eredményeképpen jelentősen mérséklődött az alanyoknál a bakteriális terhelés. Dr. Wu szerint ezzel lehetővé válik, hogy az egerekhez hasonlóan, a gyulladásos bélbetegségben szenvedő emberek bélflóráját is a megfelelő irányba módosítsák. Az ureázt termelő baktériumok mennyiségének csökkentésével pedig, mérsékelhető a diszbiózis kockázata, valamint lehetőség nyílik a Crohn-betegség alternatív gyógyítására.

Crohn-betegség étrendje

Noha feltételezhetően nem a rossz étrend húzódik meg a betegség mögött, a diétázás segíthet a tünetek csökkentésében. Ne együnk cukorral és mesterséges adalékokkal teli élelmiszereket, ugyanez igaz a cukorra is. Fogjuk vissza a zsírfogyasztást, és helyezzük a hangsúlyt a növényi fehérjékben dús étrendre.

Az omega-3 zsírsavak, gyulladáscsökkentő hatásúak

Az omega-3 zsírsavak, gyulladáscsökkentő hatásúak, és mivel a K-vitamin hiány miatt is felléphet fel a belek gyulladt állapota, fogyasszunk ilyen tartalmú ételeket. A gyógynövények közül ajánlott a fehérmályva, a kamilla, vagy az édesgyökér, ami megnyugtatja a gyulladt szöveteket. Bár a növényi rostokra az egészséges emésztéshez minden szervezetnek szüksége van, a Crohn-betegség fennállásakor előnyösebb, ha csak könnyen emészthető rostokat iktatunk be az étrendünkbe, és kerüljük a zsíros ételeket.

Forrás:
Science Translational Medicine​
Vol. 9, Issue 416, doi: 10.1126/scitranslmed.aah6888​
„A role for bacterial urease in gut”

 

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!