head

„Az ízület gyulladáson segített a szerrapeptáz enzim”

Nagy Ilonának a szerrapeptáztól csökkent az ízületi gyulladása
Bahidszky Suren Bahidszky Suren
Újságíró
Téma: Vélemények

Nagy Ilona régóta küzdött  ízületi gyulladással, enyhülést csak a szteroidok és fájdalomcsillapítók hoztak számára. A gyógyszerek nem jelentettek megoldást a problémájára, ezért a párja unszolására kipróbálta a szerrapeptáz enzimet.

Egyáltalán nem tűnik betegnek.

Nem úgy élek, hogy a környezetem azt lássa rajtam, valami bajom van. Tudomásul vettem a betegségeimet, tényként fogom fel és próbálok tenni ellene. Aki ismer, az tudja rólam, hogy az egészségügyi problémáim ellenére is életvidám ember vagyok. Persze vannak rosszabb napjaim, néha nagyon rosszak is.

Ezek szerint nem csak ízületi gyulladással küzd.

Születésemkor nem fejlődött ki a jobb csípőízületi vápám, emiatt egy egyik lábam rövidebb. Magas a vérnyomásom, gondok vannak a pajzsmirigyemmel, és veseelégtelenségben is szenvedek. A köszvény 2010-ben jött elő.

A köszvény nagyon tud fájni.

Az ízületeim megduzzadnak, az ujjaim, a vállam és a térdem is fáj. Beszűköltek az ízületeim, ezért háromszor műtötték az egyik ujjamat, a vállamat kétszer. Most egy újabb műtétre készülök, csípőprotézist kapok, és pótolják az ízületi vápa hiányzó darabját.

Térjünk vissza az ízületi gyulladásra. Milyen kezelésben részesül?

Félévente 3 hétre befekszem a karcagi kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályára. Gyógytornán és fizikoterápiás kezeléseken veszek részt, illetve infúzióznak. Évente háromszor szteroidos injekciót kapok a térdembe. A marcangoló fájdalomra szedek fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, az egyiktől sajnos gyomorfekélyt kaptam, ezért le kellett cserélni.

Mit tesz azért, hogy ne romoljon az állapota?

A köszvény miatt elhagytam a vörös húsokat, csak szárnyast eszem és halat. Megpróbálom tartani a súlyom, de mozgok is, amennyit tudok. A szobakerékpárt nagyon kedvelem, nemsokára súlyzót készülök venni. Szedek még vitaminokat, mezei zsurló és fűzfakéreg teát iszom, van itthon lenmagolaj, ami úgy tudom, jót tesz az ízületeknek. Vettem egy porcépítő tablettát, összességében ennyi. Még szeretném megemlíteni, hogy a párom rengeteget segít, lelkileg is támogat, és ő vett rá a szerrapeptáz enzim szedésére. Neki érszűkülete van, amin segített az Elixir Serrapeptase. A leírásában benne van, hogy csökkenti a gyulladást.

Úgy tudom, javított az állapotán.

Három hónapos kúrát csináltam végig. Először azt vettem észre, hogy nem dagadnak be úgy a térdeim, és könnyebben mozgatom az ujjaimat. Egy hónap után elhagytam a fájdalomcsillapító felét, mert nem volt szükségem rá. A régi műtéti hegek kicsit puhábbak lettek, ezen nagyon meglepődtem. Reggeli előtt fél órával automatikus beveszem a szerrapeptázt, vacsora előtt ugyanígy. Az ízületi gyulladáson segített a szerrapeptáz enzim, jelentősen enyhült.

Tehát most készül a csípőprotézis műtétre.

Nagyon izgulok, de nem is a műtét miatt, hanem hogy mi lesz utána. A rehabilitáció három hónap, pont tavaszra esik, amikor kertészkedni szoktam. De valamit valamiért. Már régóta halogatom ezt a dolgot, most végre átesek rajta. Addig is nagyon vigyázok magamra, nehogy valamilyen fertőzést elkapjak, mert akkor nem operálnak meg. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, jelenleg minden rendben van a vérképemmel. A páromnak fekélyes volt a lába a cukorbetegségtől, de ezek begyógyultak mióta szedi a szerrapeptázt. Remélem, a műtéti seben is segít.

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!