head

Fejtetű: a ragaszkodó élősködő

Fejtetű: hogy terjed, hogyan szüntethető meg?
Bahidszky Suren Bahidszky Suren
Újságíró
Téma: Paraziták

Mivel a fejtetű zárt közösségekben gyorsan terjed, az óvodában vagy iskolában könnyen elkapják egymástól a gyerekek. A jó hír az, hogy a fejtetvesség otthon is kezelhető patikában kapható szerekkel, de az almaecet is jól oldja azt a cementszerű anyagot, amivel ez az emberi testen élő parazita a hajszálra ragasztotta a petéit.

Fontos tisztázni, hogy a fejtetű nem ugrik és nem is repül, hanem közvetlen érintkezés útján terjed. Az sem igaz, hogy csak a koszos vagy rövid hajat kedveli, a fejtetű számára ugyanis csak az a fontos, hogy közvetlenül a fejbőr közelében lehessen, hiszen melegre és táplálékra van szüksége a túléléshez.

Bárki elkaphatja

A fejtetűt nem azok kapják el, akik hadilábon állnak a tisztálkodással, hiszen az élősködő bármilyen hajban megjelenhet, és nem függ annak tisztaságától. Bár a gyerekek sokkal veszélyeztetebbek, ez nem jelenti azt, hogy a felnőttek körében nem terjedhet el, ám a kicsik feje játék közben összeér, ami elegendő a fertőzéshez. Ily módon a fejtetvesség rövid idő alatt egész gyermekközösségeket is érinthet, a gyerekek pedig megfertőzheik a családtagokat. A fejtetű a közösen használt fésű, hajkefe közvetítésével is átvándorolhat egyik fejről a másikra, de hordozó lehet a sapka, a törülköző, és akár az ágynemű is.

Nem olyan nehéz észrevenni

A fejtetű ugyan apró, ám szabad szemmel könnyen beazonosítható. Hat lábán horoghoz hasonlatos kapaszkodók vannak, ez teszi lehetővé, hogy akadály nélkül közlekedhessen egyik hajszálról a másikra. A nőstény egy kicsivel nagyobb a hímnél, hossza körülbelül 2,4-3,5 milliméter, a teste lapos, ovális alakú. Körülbelül 3 hétig él, ám ezalatt alatt igen termékeny. Petéit a párosodást követően 1-2 napon belül lerakja, és ragasztóanyaggal rögzíti a hajtövekhez. Ezek a szabad szemmel is látható, gombostűfej nagyságú peték 7-10 nap után, teljesen kifejlődve kelnek ki, és naponta 5-7 alkalommal, a vérünkkel táplálkoznak. Elsősorban a halántékon és a tarkón tanyáznak, de ha nem irtjuk ki őket, idővel az egész fejbőrt ellephetik.

Szabaduljunk meg tőle

Fejtetvesség esetén nem kell azonnal az orvoshoz rohannunk, mivel a gyógyszertárakban többféle otthoni használatra kifejlesztett irtószer kapható. Árulnak zselés vagy por állagú termékeket, amiket használat után samponnal kell eltávolítani. (Amikor egy családon belül valaki tetűvel fertőzött, akkor az egész családot tanácsos ellenőrizni.) Fontos a fejtetű elleni kezelést egymás után többször megismételni, mert a peték egy része életben maradhat. Amennyiben a kikelésük után nem pusztítják el őket, a folyamat elölről kezdődik. Segítségünkre lehet egy sűrű kefe, vagy az úgynevezett tetűfésű, amivel a petéket megpróbálhatjuk eltávolítani, ezt két vegyszeres kezelés között is érdemes használni. Emellett hatékony az almaecet is, ami jól oldja azt a cementszerű anyagot, amivel a fejtetű a hajszálra ragasztotta a petéit. Az ágyneműt, plüss állatokat és törölközőket legalább 60 fokon mossuk ki, a ruhákat egy napra a mélyhűtőben is tárolhatjuk, mivel a hideg hatására elpusztulnak. Gyermekek esetében, a tetűirtáshoz használt kémiai szerek irritációt, illetve allergiás reakciókat okozhatnak, elsősorban bőrpírt, hólyagosodást.

Gondolta volna?

A fejtetű felfedezését megnehezíti, hogy kezdetben egyáltalán nem érezni a csípéseket, mivel a tetű nyála tulajdonképpen érzésteleníti a fejbőrt. Ezért telhet el hosszabb idő a fertőzés, és a fejtetű észlelése között, ami megkönnyíti a továbbadásukat. Az élősködő a gazdatest nélkül alig 48-72 óráig marad életben, táplálék és a megfelelő hőmérséklet nélkül elpusztul.

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!