head

Kínai hernyógomba: milyen hatása, gyógyhatásai vannak?

kínai hernyógomba
Dobor Viktória Dobor Viktória
Dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember
Téma: Gyógynövények

A kínai hernyógomba, Cordyceps Sinensis a legritkább gyógygombák közé tartozik: igen kevés helyen terem meg vadon, termesztése pedig hosszadalmas, és sokszor kevés eredménnyel járó feladat. A begyűjtése sem egyszerű, mivel szereti a „nehéz terepeket”, főként a Himaláján fordul elő, egészen 5000 méter magasságig. Az, hogy annak idején felfigyeltek erre a különleges tulajdonságokkal rendelkező gombára, állítólag a tibeti pásztoroknak köszönhetjük, akik rájöttek arra, hogy a hernyógomba hatására az állatok egészségesebbé és erősebbé válnak.   

Az ősi kínai orvoslás évszázadok óta – ahogyan a szintén népszerű shiitake, maitake és reishi gyógygombákat − ismeri és értékeli a kínai hernyógomba jótékony hatásait. Úgy tartották, az egyik legjobb „csodaszer” arra, hogy visszaszerezzük szellemi és fizikai képességeinket, ezért a lábadozó betegek szinte napi rendszerességgel fogyasztották. Persze, csak az igen jómódúak, hiszen a hernyógomba a mai napig az egyik legdrágább gomba a világon.

A hernyógomba összetevői

Gazdag lipidekben  a növény 57,84 százaléka , ezek közül a legfontosabbak a telítetlen zsírsavak, a linolsav és az olajsav. A gomba 42,16 százaléka telített zsírsav, főként palmitinsavban bővelkedik. 29-33 százalékát proteinek, nyomelemek, vitaminok − E-, K-, B1-, B2-, és B12-vitaminok − és 3-8 százalékban poliszacharidok teszik ki. A kutatások szerint gyógyhatását összetevőinek páratlan kombinációjának köszönheti. Aktív hatóanyagai között kulcsszerepet kap a cordycepin és a cordycepin sav, valamint a poliszacharidok közül a β-glükánok és a b-manna. Számos ásványi anyagot, főként káliumot, nátriumot, vasat és rezet tartalmaz jelentősebb mennyiségben. A benne található cink, a magnézium, és a mangán hozzájárul az ivarmirigyek megfelelő működéséhez, talán ezért is kapott helyet a régi időkben a hernyógomba a leghatásosabb afrodiziákumok között.

A kínai hernyógomba jótékony hatásai

A hernyógomba előnyös hatása annak köszönhető, hogy számos bioaktív vegyületet tartalmaz, amelyek több szervrendszer működésére is hatással lehetnek. A hagyományos felhasználás és a modern kutatások alapján elsősorban az immunrendszer, a szív- és érrendszer, a máj, a vesék, valamint a légzőrendszer támogatásával hozzák összefüggésbe.

Az immunrendszer támogatása:

Egyik legismertebb tulajdonsága, hogy támogathatja az immunrendszer megfelelő működését. Ennek köszönhetően hozzájárulhat a szervezet természetes védekezőképességéhez, valamint segíthet a szezonális fertőzések időszakában. Gyulladáscsökkentő és immunmoduláló hatását több kutatás is vizsgálta.

Hatása a daganatos megbetegedésekre:

Összetevői révén szerepet játszhat a sejtek egészséges működésének támogatásában. Kutatások foglalkoznak a különböző daganatos betegségekkel kapcsolatos potenciális hatásaival, különösen a máj, a tüdő és a vesék esetében.

A szív- és érrendszer támogatása:

Hozzájárulhat a normál koleszterinszint fenntartásához, valamint a megfelelő vérkeringés támogatásához. Fogyasztását gyakran hozzák összefüggésbe az érfalak védelmével és a szív egészségének megőrzésével.

Májvédő és antioxidáns tulajdonságai:

Antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása révén kedvezően befolyásolhatja a szervezet oxidatív folyamatait. Pozitív hatással lehet bizonyos májfunkciós értékekre, valamint támogathatja a máj normál működését.

A vesék és a húgyutak egészsége:

A hagyományos alkalmazás során a veseműködés támogatására is használták. Egyes kutatások szerint hozzájárulhat a vesék megfelelő működésének fenntartásához, valamint a húgyutak egészségének megőrzéséhez. Egy kínai tanulmány arról szól, hogy javíthatja a veseműködést, és akadályozhatja a lupus nephritis (gyakori autoimmun veseelégtelenség) kiújulását.

Az emésztőrendszer működésének támogatása:

Fogyasztása javíthatja az emésztést, támogathatja a szervezet természetes méregtelenítő folyamatait, valamint elősegítheti a salakanyagok kiürülését.

Vércukorszint és anyagcsere:

Egyes vizsgálatok szerint kedvező hatással lehet az anyagcsere-folyamatokra, ezért gyakran említik a vércukorszint szabályozásának támogatásával kapcsolatban is.

Vérnyomás és keringés:

A hagyományos gyógyászatban vérnyomáscsökkentő tulajdonságai miatt is alkalmazták. A megfelelő keringés támogatásával hozzájárulhat a szív- és érrendszer egészségének megőrzéséhez.

Az alvás minőségének javítása:

Használatát gyakran ajánlják stressz vagy fokozott fizikai és szellemi terhelés esetén. Segíthet az alvás minőségének javításában és a szervezet regenerációjának támogatásában.

A légzőrendszer támogatása:

Főzete hagyományosan nyákoldó és köhögéscsillapító célokra is alkalmazott készítmény volt. A hernyógomba hozzájárulhat a légutak egészségének fenntartásához, és támogathatja az asztmás vagy egyéb légzőszervi panaszokkal küzdő szervezet működését. Ennek hátterében gyulladáscsökkentő, immunerősítő és immunszabályozó tulajdonságai állhatnak.

Fáradtság ellen:

Remek megoldás lehet a fáradékonyság és a depresszió leküzdésében, mivel jelentősen javítja a szervezet oxigénellátását, stimulálja az adenozin-trifoszfát (ATP) termelődését, ami a sejtek egyik legfontosabb energiaforrása.

 

Kapcsolódó Cikkek

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!