head

Az életmódváltás lépcsői: hogyan érjünk fel a legfelső emeletre?

Életmódváltás lépésről lépésre
Téma: Életmód

1700 Testszerviz elégedett ügyfél és több ezer beszélgetés után összeállt az a lépcsősor, amelyen elindulhatunk az életmódváltásban, és aminek a legtetején mindenki elérheti a test ideális állapotát, tartós dinamikus egyensúlyát. Az életmódváltás lépcsői korántsem megmászhatatlanok!

Persze, vannak, akik még csak azt sem hajlandók észrevenni, hogy szükséges lenne valamit tenni. Ők úgy vannak jól, ahogy vannak (gondolják), semmi szükség változtatásra. Ezt örököltem, a szomszéd még kövérebb, genetika, el kell fogadnom magam, és így tovább. Pedig az életmódváltás lépcsőit végigjárva, megelőzhetjük, és orvosolhatjuk a már meglévő betegségeket. Akik nem lépnek rá a lépcsőre, még azt sem látják, hogy van ilyen. Velük nem foglalkozunk most. Majd az élet egyszer rákényszeríti őket!

Első lépcsőfok

Az első lépcsőfok annak felismerése, hogy valami nincs egészen rendben. Könnyebben elfáradok, egy kicsit megnőtt a ruhaméretem, egy kicsit ingerültebb és kedvetlenebb vagyok, de képes arra, hogy összehasonlítsam a korábbi ideális önmagamat a mostani állapottal. És bizony nem tetszik. Na, ez már valami! Legalább ránézünk a dologra, és gondolkodunk!

Második lépcsőfok

A következő, még mindig nem túl nehéz lépése az életmódváltásnak, hogy elkezdünk kicsit utánanézni a megoldásoknak. Kutatás, olvasgatás, beszélgetés a barátainkkal, szóval tájékozódás arról, hogy mit lehetne kezdeni magunkkal. (Sokan már itt elbuknak a tengernyi információban, az egymással versengő tanácsokból nem tudnak választani, vagy azt gondolják, az olvasgatás és a gondolkodás majd segít valamennyire).

Harmadik lépcsőfok

Ezt követi a döntés, hogy oké, akkor elkezdek valamit, megteszem az első lépést. Sokszor a legkönnyebbnek tűnő utat választjuk, egy csodaszert, varázsitalt, amiről azt hisszük, hogy megoldja a problémát helyettünk. De ez már valami, mert legalább van egy döntés és van következménye, elindulunk valamerre. Hogy jó-e az irány, az abból derül ki, hogy van-e tartós eredmény, vagy sem.

Negyedik lépcsőfok

Sokkal nehezebb lépés, amikor komolyan elkezdünk dolgozni az ügyön. Megfogalmazzuk, hogy mi is az a helyes életmód, amit el akarunk érni, és apró lépésenként elkezdjük csinálni. A lényeg az aprón és a csinálni szavakon van.

Egy kis pihenő

Utána nem is egy lépcsőfok következik, hanem több kisebb közbenső fokozat. Táplálkozási szokásaink megváltoztatása, egy kis mozgás beiktatása, több regenerálódás (pl. alvás, pihenés, kirándulás, művészeti élmények). Haladni kell lépésről lépésre. Kitartás és gyakran segítség szükséges a módszeres meneteléshez, és ahhoz, hogy ne adjuk fel az életmódváltáshoz vezető út félénél.

Ötödik lépcsőfok

Amikor kialakult a helyes életmód, a következő feladat a stabilizálás. Nemcsak pár hétről, hónapról van szó, hanem egy új életmódról, amit innentől kezdve tartani kell. És a csoda nem marad el, a test hosszú időn keresztül még mindig javul, javul, javul. Ez az életmódváltás csúcsa, amikor az új életmód teljesen és tartósan leváltotta a régit. Nem kell napi küzdelmet folytatni érte, hanem csak csinálod úgy, hogy nem is figyelsz rá. Ez az a pillanat, amikor azt mondhatjuk, elértük az életmódváltás csúcsát. Amikor az már természetessé válik.

Van segítség!

Leírva nem túl bonyolult a teendők sora. Javaslom, azt nézd meg, hogy te melyik lépcsőfokon állsz, vagy álltál már valaha. Vedd sorra, hogy hol és miért akadtál el. (Nem volt jó, amit csinálni kellett, nem volt eredménye, kínoznom kellett magam, éheztem, koplaltam, nem volt fenntartható vagy életszerű, segítség nélkül nem bírtam sokáig csinálni).

A legfontosabb, hogy legyen segítség az életmódváltásban. Egy olyan ember, aki megérti a problémádat, sőt maga is átesett hasonlókon. Magabiztosan vezet téged a számodra megfelelő úton. Tudod, hogy amit csinálsz az jó neked, és hamar jönnek az eredmények. Nem kínlódás az egész, és úgy érzed, egy életre szól, amit kialakítasz. Valahol itt jönnek képbe a Testszerviz Konzultánsok! Ők azért vannak, hogy segítsenek neked megtalálni a saját utadat és fogják a kezed, miközben jársz rajta.

Kérj segítséget bátran, rengetegen megtették és hálásak érte! Lépj az első lépcsőfokra!

www.testszerviz.hu/eletminoseg-teszt

                                                                                                                                                                                                                                                                   (x)

 

                                                                                                                                                                                                                                        

Kapcsolódó Cikkek

Címkefelhő

Közösség

BLOG HÍRLEVÉL

phone

Egészségtippek közvetlenül az email fiókjába!